II. Gyergyói Szemle Nyári Találkozó

Szeptember 2-án került sor a II. Gyergyói Szemle Nyári Találkozóra, melyen 20 Gyergyó térségi tudományos kutató, intézményvezető és néhány egyetemi hallgató vett részt. A találkozó célja a térségtől távol élő magasan képzett személyek és a helyben élők kapcsolatának erősítése, együttműködésének kialakítása.

5 DSCF3847

 

A találkozón több olyan személy vett részt, aki tavaly még nem volt, habár kevesebben voltunk idén. A nap első felében bemutattuk a Gyergyói Szemle Tudományos, Ismeretterjesztő Folyóiratot, majd Dániel Botond ismertette a Gyergyói Szemle Egyesület és a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont tehetségtámogató programjait. Az ebédet követően, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet meghívottai, Schwarz Gyöngyi és Marelyn-Kiss József bemutatták a 2015-ben készített, térségünk gazdasági fejlesztéséről szóló kutatásuknak eredményeit, amelyet A Gyergyói-medence gazdaságfejlesztési lehetőségei című kötetben össze is foglaltak. A bemutatót több órás beszélgetés követte a meghívottak részvételével.

A találkozó egy újabb állomás volt a kapcsolatépítésben, egymás megismerésében, ami a térség problémáiról való együttgondolkodást segíti elő. A rendezvényt Gyergyóremete Önkormányzata támogatta.

 

Támogatóink

bga szemle

Gyergyóremete Község Önkormányzata

Gyergyóújfalu Község Önkormányzata